|
|
| Idősek napja Fehérgyarmaton
2009.október 2. |
Virággal
köszöntötte Fehérgyarmat Város polgármestere az időseket október 2-án a
Városi Szociális Központban. Dr Tilki Attila emléklapot adott át a
város legidősebb lakosának, Török Józsefnének, aki 97 évesen
meghatottan fogadta a jókívánságokat.
„Amellett, hogy ma egy új
hónapot kezdünk el, ünnepnap is a mai, ugyanis az ENSZ 1991-ben az
idősek világnapjává nyilvánította október 1-jét. Úgy gondolom, hogy ez
az az alkalom, amikor nagyobb figyelemmel fordulunk az idősek felé,
ugyanakkor tiszteletünket fejezzük ki irántuk.” - kezdte ünnepi
beszédét a város polgármestere, aki szerint a tisztelet fejet hajtást
jelent azért, hogy felnevelték és továbbadták, újjáépítették azt a
világot, amelyet ők örököltek őseiktől. Az otthon lakóit budapesti
vendégművészek szórakoztatták az idősek napi ünnepségen, amely immár
hagyománynak számít Fehérgyarmaton.
|
|
|
|
|
|
|
Fehérgyarmati webkamera
|