|
|
| István atya visszaemlékezése
Szatmárnémeti bombázására |
21 halott a
püspökség óvóhelyén
A római katolikus püspökség pincéjében is alakítottak ki óvóhelyet.
Riadó esetén oda menekültek a püspökség és a környék lakói. Így történt
1944. szeptember 16-án is. Tircsi István kispap így emlékezik:
“A vacsora utáni szentséglátogatást elvégezve, siettünk megtenni az
előkészületet a várható riadóra. Az ablakok nyitogatásánál már erős
repülőgép-mozgást hallottunk. Felszedve kabátjainkat, óvóhelyi
csomagjainkat, nyugodtan mentünk le az óvóhelyre. Közben már szóltak a
szirénák is.”
Az óvóhelynek
berendezett pincében gyülekeztek a püspökség lakói, egyházi, valamint
civil alkalmazottai. A Gondviselés különös rendelése folytán Scheffler
János püspök, öccse, Scheffler Ferenc kanonok és Pakocs Károly
vikárius, szokásuktól eltérően, nem tartózkodtak ugyanezen óvóhelyen
azon a napon. 16-án délután kiutaztak a várostól 18 km-re lévő
Szatmárhegyre.
Dr. Korlát Ferenc
szemináriumi lelki igazgató felülvizsgálta a felszereléseket, a vizet,
a csákányokat. Kinn hulltak a Sztálin-gyertyák. Fényárban úszott a
város.
“A rózsafüzér végén
a szokásos
fohászokat mondták, amikor a villany kialudt. Manfrédi főtisztelendő úr
gyertyát gyújtott. Korlát és Gyurkovics főtisztelendő urak
figyelmeztettek a veszély nagyságára, felindították a tökéletes
bánatot, s a kamarás úr megadta az absolutiót (feloldozást). Az ősz
kamarás úr idegeit nagyon megviselték a történtek. Mikor az áldáshoz
felállt, egész testében remegett, s a hangja elcsukló, akadozó volt” –
emlékezik Tircsi István.
“Az
absolutió után nem emlékszem, hogy felálltunk volna, hanem térden
maradtunk. Újból kezdtük a rózsafüzért. Ennek az imának az erős, bízó
hangja most is a fülemben van. Úgy emlékszem, hogy elmondtuk az első
tizedet, amikor robbanás történt. Tőlem balra lángot láttam felcsapni,
és láttam egy pillanatra a pince falát megrepedni.”
A légnyomás Tircsi Istvánt felkapta, és arccal a pince megrepedt sarka
felé vágta. Bár elborította a törmelék, a repedéseken át levegőhöz
jutott. Az óvóhelyen tartózkodó többi személyt teljesen ellepte a
törmelék, mind meghaltak.
Tircsi
Istvánt egy katona és egy jezsuita atya, Bátay p. mentette ki, azután
elvesztette eszméletét, csak a kórházban tért magához.
A bombázás 110 percig tartott, és a püspöki palotát három telitalálat
érte. Az épület ennek következtében összeomlott, s az óvóhelyen 21
személy lelte halálát. Csak Tircsi István maradt életben.
A riadó befejeztével az óvóhelyekről felvánszorgott lakosságot drámai
kép fogadta. Romba dőlt, eltűnt házak, az utcákon járni alig lehetett a
térdig érő törmelékben. Távol és közel mindenütt lángoló épületek. A
Deák téren (Eliberării) égig érő lánggal lobogott Papp József
temetkezési vállalkozó épülete és az ortodox zsinagóga udvarán lévő
raktár. A városban számtalan helyen volt tűz.
A szeptember 17-én történt bombatámadás alkalmával újabb két
telitalálatot kapott a püspöki palota. Ekkor emberi életben nem esett
kár. Összesen tehát öt telitalálat sújtotta az épületet.
Nemcsak
a környező falvakból látták az emberek Szatmárnémeti bombázását.
Szemtanúk mesélik, hogy Nagybányán is látszottak a szatmári dráma
fényei.
A püspökség
óvóhelyének
kiásását magyar és német katonák, valamint néhány jezsuita atya
végezte. Más jelentkezőket nem engedtek a helyszínre.
Dr. Scheffler János püspök emléktábla állítását tervezte a püspökség
falára az áldozatok teljes névsorával. Ennek a kegyeleti gesztusnak a
megvalósítása a háborút követő kommunista korszakban lehetetlennek
bizonyult.
A kanonoki lakások
kettő
kivételével lakhatatlanná váltak. Károsodtak a többi templomok is. A
Szent János plébániatemplom és zárda ablakai és ajtói összetörtek. A
templom egyik fala megrepedt, négy befalazott ablak beomlott,
összetörve az egyik oltárt. A zárda épületének vakolata lehullott, a
tetőzet felszakadt. A 16. támadásban 10 személy halt meg az
egyházközség tagjaiból. Súlyosan megrongálódott a Jézus társasági atyák
rendháza, a Kálvária templom, a katolikus gimnázium, az irgalmas
nővérek zárdájának egy része, az Irsik konviktus egyik háza stb. A
Székesegyház épületét elkerülték a bombák, de a robbanások okozta
légnyomás következtében ez is károsodott. Bomba esett a Szent
István-szobor közelében lévő vaskerítés mellé, ezt
kiszakította, megrongálta a kaput,
betörte az ablakokat, de nem ártott a Szent István-szobornak.
In memorian Ft. Tircsi István
Megrendülten
állok itt nagy idők nagy tanújának főtisztelendő Tircsi István Kanonok
Úrnak, ahogy mi itt Fehérgyarmaton neveztük István atyának a sírjánál.
István
atya egy olyan időben lett Isten szolgája vállalva a papi hivatást,
amikor is a legkeményebb vallásellenes terror tombolt Magyarországon.
Ebben
az időben felismerni Isten hívását és az emberek szolgálatába állni az
embertelenség korszakában különös emberi méltóságról tesz
tanúbizonyságot.
Az, hogy István atya végig itt a szatmári részen
szolgált és tartotta a lelket az itteni hívekben az Úr különös ajándéka
volt a zajtai, mérki, szatmárcsekei, kölcsei fehérgyarmati, jánkmajtisi
hívek számára, és egyben jel számukra is, hogy Isten kegyelme minden
időben jelen van köztünk és mindig küld jó pásztort az Ő népének. Nem
hagyta őket itt még a nagyobb papi megbecsültséggel, egyházi ranggal
járó városi plébániakért cserébe sem, tudta, hogy őt nem véletlenül
állították ide.
Pár héttel ezelőtt ünnepelte az egész Katolikus
Egyház és a magyar nemzet közösen Meszlényi Zoltán esztergomi
segédpüspök boldoggá avatását, aki hasonlóan István atyához e nehéz
időben a példabeszédben lévő sziklára épített házhoz hasonlóan
szilárdan állt hívei mellett és amikor jött a vihar nem sodródott el,
hanem vállalta a vértanúság koronáját.
István atyának eddig nem
kellett elmennie a viharok között, ő nem volt olyan helyzetben, hogy az
élet és Isten között kelljen választania, számára az út, amit kijelölt
az élet a hívek itt Magyarország keleti zugában való megtartása volt és
ebben példává vált a fiatalok előtt is, szegletkő, mely megtartja a
belé kapaszkodókat. Mindenkihez volt egy jó szava, sugárzott belőle az
optimizmus, a keresztényi szeretet térségünk minden polgára felé.
Figyelmébe
ajánlom az itt lévő sokaságnak Máté evangéliumának pár sorát: „Akkor a
király így szól a jobbja felől állóknak:“Jöjjetek, Atyám áldottai,
vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése
óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen
voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek,
beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.”
István
atya ilyen ember volt, aki enni adott az éhezőnek, meglátogatta a
betegeket, mindig volt ideje és jó szava a város nyugdíjasaihoz.
Hiszem,
hogy István atya most már boldog Meszlényi Zoltán püspökkel, Szatmár
korábbi pásztoraival Isten jobbján áll és az összes mennyei karral és
renddel együtt zeng dicsőítő éneket az Úrnak és imádkozik értünk itt
maradt szatmáriakért, figyel és támogat minket. Ezekkel a gondolatokkal
búcsúzom a város nevében István atyától és kívánom mindnyájunknak, hogy
egykor amikor a mi utunk is befejeződik jót hagyjunk itt magunk után és
újra találkozzunk István atyával odaát!
Dr. Tilki Attila
|
|
|
|
|
|
Fehérgyarmati webkamera
HASZNOS
HÍREK
Magyarország időjárása:
Látogatóink
száma 2007 május 29-től:
|
