|
|
| 2011. júniusi híreink | | Kiállítás a Galériában | Június
6-án, hétfőn került sor a Városi Galériában a Jánkmajtisi
Napköziotthonos Óvoda óvodapedagógusainak „folton-folt” alkotásaiból
rendezett kiállítás megnyitójára. A kiállítást Győri József Bálintné
Jánkmajtis polgármesterasszonya nyitotta meg. Beszédében ismertette
hogyan, s milyen előzményekkel valósulhatott meg ez a kiállítás. „A
Comenius akció az óvodáktól a középiskolákig minden közoktatási
intézménynek nyújt pályázati lehetőséget. Célja, hogy hozzájáruljon a
közoktatás minőségének fejlesztéséhez, kiemelten támogatja a
multikulturális környezetben történő tanulást, amely az európai
állampolgárság sakköve, a hátrányos helyzetű csoportok támogatását.
Lehetővé teszi, hogy európai közoktatási intézmények nemzetközi
együttműködés keretében együtt dolgozzanak. A jánkmajtisi óvoda
vezetése 2010-ben eredményesen pályázott a Tempus Közalapítvány –
COMENIUS – Egész életen át tartó tanulás –iskolai együttműködések –
MINI MAGIC STEPS „Kicsi varázslatos lépések” című projektre. Ennek
keretében 6 ország fogott össze (Törökország, Litvánia, Lettország,
Anglia, Svédország, Magyarország hátrányos helyzetű térségeinek óvodái)
és egyenrangú partnerként működnek együtt, hogy az általuk közösen
kidolgozott projektet minél eredményesebben valósíthassák meg. A
projekt része az is, hogy a partnerek időnként személyesen is
találkozzanak, s jobban megismerjék egymást. Első találkozás 2010-ben
Londonban volt, a jánkmajtisi óvodapedagógusok második útja júniusban
Svédország lesz. A 2 éven át tartó együttműködés hozzásegíti az
intézményeket a nemzetközi kapcsolataik bővítéséhez, ápolásához
valamint a pedagógusok nyelvi, kommunikációs képességeinek és a
gyerekek nyelvtanulási motivációjának erősítéséhez, a projektmódszer
meghonosításához, hozzájárul a kommunikációs és információs
technológiák alkalmazásához a nevelésben. Az itt kiállított művekben
benne van az alkotók szíve-lelke, egyénisége. Egy látásmód, amit csak ő
lát, technika, gondolat, kézügyesség. Ezzel is arra tanítva mindenkit:
lehet, hogy a művészetet a múzeumokban találjuk, de a szépség ott van
mindenütt: a levegőben, a földön, a textíliák, a papírok felületén.” A megnyitó gondolatok után zenés-verses összeállítást láthattak, hallhattak a jelenlévők Drótos Mihály előadásában. | | Ballagás a József Attila utcai Óvodában |  | | Egyszerű
állam
2011. június 8. | 2 011.
június 08-án 12 órai kezdettel került sor a Fehérgyarmati Polgármesteri
Hivatalban az „Egyszerű Állam” konferenciára, mely a vállalatok
adminisztrációs terheinek csökkentésére irányuló országos konzultáció
sorozat része. A konferenciát Dr. Tilki Attila polgármester a térség országgyűlési
képviselője, valamint Szepessi Balázs az Nemzetgazdasági Minisztérium
Parlamenti és Gazdaságstratégiai Államtitkárságának Titkárságvezetője
nyitotta meg. A jelenlévő vállalkozók aktívan vettek részt a
konferencián, véleményükkel, hozzászólásaikkal segítve a konzultációs
folyamatot. | | Pedagógusainkat köszöntöttük |  |
Híreink:
|
2011.májusi híreink 2011.márciusi
híreink
2011.februári
híreink
2011.januári
híreink
2010.decemberi
híreink
2010.
novemberi híreink
2010.
októberi híreink
2010.
szeptemberi híreink
2010.
augusztus
2010.
júliusi események
Összedőlt
a Fehérgyarmati víztorony
2010.
júniusi eseményeink
2010.
májusi eseményeink
|
|
|
|
|
|

HASZNOS
HÍREK
Magyarország időjárása:

Látogatóink
száma 2007 május 29-től:

|