A Városi Strandfürdő 2021. június 11-től várja a fürdőzni vágyókat úszó, strand és gyógyvizű medencékkel, a korábbi évekhez hasonló jegyárakkal, valamint kedvezményes családi bérlet konstrukcióval.
A látogatóknak rendelkezniük kell védettségi igazolvánnyal. Kivétel a védett személy felügyelete alatt lévő 18. életévét be nem töltött személyek.
A fürdő területén a házirend, illetve az ide vonatkozó rendszabályokról a bejáratnál tájékozódhat. Belépőárak.
Gyermeknap Fehérgyarmaton
Óriási volt az érdeklődés Fehérgyarmat gyermeknapján, ahol a város önkormányzata mindent megtett, hogy a Pöttömkertbe és környékére érkezők gyermekek és felnőttek egyaránt jól érezzék magukat. Több helyszínen is állítottak fel ugrálóvárat a kisgyermekes szülők örömére, népszerűségnek örvendett a körhinta, de a legnagyobb sikere a dodzsemnek volt. A kert hűvösében csillámtetoválás, rajzolás, és a hímzés rejtelmeibe is belekóstolhattak a kicsik, miközben a színpadon folyamatosan ment a gyermekek és felnőttek számára egyaránt szórakoztató program. A város Túró Rudi és jégkrém ajándéka mellett több méter hosszú asztallal cukorkaárus és vattacukros biztosította az édességet, de jelen voltak a kültéri programok elmaradhatatlan ételei, a lángos és a kürtőskalács. A kicsik kipróbálhatták a rendőrautót, és a tűzoltó autót, valamint traktorba és helikopterbe is beülhettek.
2010 óta Trianon évfordulója gyásznapból nemzeti összetartozásunk emléknapjává emelkedett. Ne legyen bennünk szemernyi kétség sem: együtt újra nagyok, erősek, sikeresek és győztesek leszünk.
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Elhelyezkedést segítő képzést hirdet meg EFOP-1.2.11-16-2017-00069 azonosító számú pályázata keretében.
Képzés díja: ingyenes,
A Képzés időtartama: 6 hónap, havonta 1 alkalommal 4 óra időtartamban. Az a személy, aki minden képzési napon megjelenik és teljes időtartamban részt vesz az oktatáson támogatásban részesül. A támogatás összege: havonta 15.000 Ft, melyet vásárlási utalvány formájában a képzés zárónapján vehetnek át.
Képzésen résztvevők száma max. 40 fő.
A képzésen való részvétel feltételei:
- életkor: 16-35 év
- fehérgyarmati lakos (lakcímkártyával igazoltan)
- iskolai végzettség: alapfokú iskolai végzettség,
Képzés tervezett ütemezése:
1. 2021. május 29 (szombat) 8:00-12:00
2. 2021. június 26. (szombat) 8:00-12:00
3. 2021. július 24. (szombat) 8:00-12:00
4. 2021. augusztus 14. (szombat) 8:00-12:00
5. 2021. szeptember 18. (szombat) 8:00-12:00
6. 2021. október 2. (szombat) 8:00-12:00
Képzési tematika:
1. alkalom: - Ismerkedés - Álláskeresési tapasztalatok megosztása - Hogyan kezdjünk el állást keresni? - Milyen a jó önéletrajz?
2. alkalom: - Önéletrajz készítés magyarul és igény szerint angolul
3. alkalom: - Munkáltatók és pozíciók áttekintése - Motivációs levél, igény szerint LinkedIn profil készítés magyarul és angolul
4. alkalom: - Az állásinterjú menete, felkészülés - Gyakori interjú kérdések magyarul, igény szerint angolul – Próbainterjúk
Közművelődési, oktatási és kulturális tevékenységek támogatására
Fehérgyarmat Város Önkormányzata a város közművelődési, kulturális életének és oktatási feladatainak támogatására 2021. évben pályázatot hirdet egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igénybevételére.
A pályázók köre:
A pályázatban csak Fehérgyarmat város közigazgatási határain belül működő cégbíróságibejegyzéssel rendelkezőközművelődési és oktatási intézmények, kulturális, művészeti egyesületek, körök, klubok, társaságok vehetnek részt.
A pályáztatás módja:
Pályázni az önkormányzat által kiadott PÁLYÁZATI ADATLAPONlehet, mely Fehérgyarmat város honlapjáról, a www.fehergyarmat.hu weboldalról tölthető le.
A pályázat benyújtási vagy postázási határideje: 2021. június 30.
A pályázat elbírálása:
A támogatások odaítéléséről Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt, a támogatást elnyert pályázóval a Polgármesteri Hivatal a támogatás folyósítása előtt szerződést köt.
A támogatás felhasználásának ellenőrzése:
A felhasználást a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája ellenőrizheti és szabálytalan felhasználás esetén kezdeményezi visszatérítését. A támogatás felhasználásáról a pályázó köteles végelszámolást és szakmai összegzést készíteni, és azt a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájához benyújtani 2022. január 31-ig.
Egyéb feltételek:
- Az adatlapot és a csatolt mellékleteket egy példányban kell benyújtani az alábbi
címre:
Polgármesteri Hivatal 4900. Fehérgyarmat, Kiss Ernő u.2.
- Azon pályázók, akik a 2020. évi támogatás felhasználásával 2021. január 31-ig
nem számoltak el 2021-ben támogatásban nem részesülhetnek.
- Érvénytelen a pályázat, a hiányosan kitöltött adatlap, határidőn túli beérkezés,
mellékletek (a szervezet nyilvántartásba vételét igazoló dokumentum) hiánya
esetén.
- Az önkormányzat költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű működési
és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára,
összegére vonatkozó adatokat az önkormányzat honlapján, valamint a Városi
Televízió képújság hirdetésében közzé fogja tenni, legkésőbb a döntés
meghozatalát követő hatvanadik napig, valamint legalább öt évig biztosítja az
adatok hozzáférhetőségét.
Dr. Péter Csaba
polgármester
FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
Sportszervezetek támogatására
Fehérgyarmat Város Önkormányzata a város sportéletének támogatására 2021. évben pályázatot hirdet egyszeri, vissza nem térítendő támogatás igénybevételére.
A pályázók köre:
A pályázatban csak Fehérgyarmat város közigazgatási határain belül működőcégbírósági bejegyzéssel rendelkező egyesületek, klubok vehetnek részt.
A pályáztatás módja:
Pályázni az önkormányzat által kiadott PÁLYÁZATI ADATLAPONlehet, mely Fehérgyarmat város honlapjáról, a www.fehergyarmat.hu weboldalról tölthető le.
A pályázat benyújtási vagy postázási határideje: 2021. június 30.
A pályázat elbírálása:
A támogatások odaítéléséről Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete dönt, a támogatást elnyert pályázóval a Polgármesteri Hivatal a támogatás folyósítása előtt szerződést köt.
A támogatás felhasználásának ellenőrzése:
A felhasználást a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodája ellenőrizheti és szabálytalan felhasználás esetén kezdeményezi visszatérítését. A támogatás felhasználásáról a pályázó köteles végelszámolást és szakmai összegzést készíteni, és azt a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Irodájához benyújtani 2022. január 31.ig.
Egyéb feltételek:
- Az adatlapot és a csatolt mellékleteket egy példányban kell benyújtani az alábbi
címre.
Polgármesteri Hivatal 4900. Fehérgyarmat, Kiss Ernő u.2.
- Azon pályázók, akik a 2020. évi támogatás felhasználásával 2021. január 31-ig
nem számoltak el 2021-ben támogatásban nem részesülhetnek.
- Érvénytelen a pályázat, a hiányosan kitöltött adatlap, határidőn túli beérkezés
mellékletek (a szervezet nyilvántartásba vételét igazoló dokumentum) hiánya
esetén.
- Az önkormányzat költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű működési
és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek nevére, a támogatás céljára,
összegére vonatkozó adatokat az önkormányzat honlapján, valamint a Városi
Televízió képújság hirdetésében közzé fogja tenni, legkésőbb a döntés
meghozatalát követő hatvanadik napig, valamint legalább öt évig biztosítja az
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő – testülete a 7/2016. (V.02.) önkormányzati rendeletével döntött avárosi elismerések ( Fehérgyarmat Város Díszpolgára, a PRO URBE Emlékplakett és a Kiemelkedő Munkáért ), kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről.
Fehérgyarmat Város Díszpolgára cím adományozható: Fehérgyarmat Város Önkormányzatának legmagasabb elismeréseként, annak a magyar vagy külföldi állampolgárságú, köztiszteletben álló személyiségnek, aki egész életművével általános elismerést szerzett, és tevékenységével hozzájárult Fehérgyarmat város jó hírnevének öregbítéséhez vagy anyagi gyarapodásához.
Fehérgyarmat Város Díszpolgára cím évente egy személynek adományozható.
PRO URBE Emlékplakett adományozható: Azoknak a személyeknek, akik saját munkaterületükön hosszabb időn át kiváló munkát végeztek, és tevékenyen részt vettek a város szellemi, erkölcsi és anyagi értékeinek gyarapításában, jelentős szerepet vállalva, a közéletben.
PRO URBE Emlékplakett évente egy személynek adományozható.
Kiemelkedő Munkáért kitüntetés adományozható: Azoknak a város területén dolgozó, köztiszteletben álló személyeknek, akik a saját munkaterületükön tartósan, kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, kiváló eredményeket értek el.
Kiemelkedő Munkáért kitüntetés évente kettő személynek adományozható.
Mindhárom kitüntetés adományozását legalább 50 fő nagykorú, cselekvőképes fehérgyarmati állandó lakos kezdeményezheti.
Az elismerésre irányuló kezdeményezéseket 2021. május 31-én ( hétfő ) 16.00 óráig lehet írásban benyújtani Fehérgyarmat város polgármesteréhez(4900 Fehérgyarmat Kiss E. u. 2.) a mellékelt nyomtatvány használatával, mely letölthető a www.fehergyarmat.hu oldalról
A Képviselő – testület szabadon dönt arról, hogy a kitüntetésre javasolt személyt, mely kitüntetés típusnál veszi figyelembe.
A kitüntetések átadására a Képviselő-testület által meghatározott időpontban, ünnepélyes keretek között kerül sor.
A városi elismerések és kitüntetések alapításáról, és adományozásának rendjéről szóló rendelet a Polgármesteri Hivatalbanmegtekinthető.
A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. értesíti a Tisztelt Felhasználókat, hogy 2021.05.10-től 2021.05.17-ig munkanapokon 22.00 órától 04.00 óráig az egészséges ivóvíz biztosítása érdekében Fehérgyarmat város ivóvízhálózatán csőhálózat mosatást végez. A munkálatok átmeneti enyhe nyomáscsökkenéssel, vízzavarosodással járhatnak.
Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt
a Tisztelt Felhasználók megértését és szíves türelmét kéri.
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
a muzeális intézményekről, a
nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL.
törvény 94.§ (3) bekezdése alapján, a kulturális intézményben foglalkoztatottak
munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat
lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek
módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet)
szerint pályázatot hirdet
Fehérgyarmati
Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár
intézményvezetői
( igazgató) munkakör
betöltésére.
Munkakör
megnevezése: intézményvezető
(igazgató)
Munkahely
megnevezése: Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Művelődési Ház
és Könyvtár
Munkavégzés
hely: 4900 Fehérgyarmat Kossuth tér 17.
Foglalkoztatás
jellege: teljes munkaidő
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
Az intézmény alapító okiratában
foglalt feladatok ellátásának szervezése a muzeális intézményekről, a nyilvános
könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján.
Az intézményvezető feladata és felelőssége az intézmény szakszerű, jogszerű és
hatékony működésének biztosítása, szakmai munkájának irányítása, képviselete,
az intézmény alkalmazottai felett a munkáltatói jogok gyakorlása.
A munkakör betöltésének feltételei:
-cselekvőképesség, büntetlen előélet (nem áll
közművelődési intézményben végezhető tevékenység folytatását kizáró
foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt),
-a Rendelet 1. melléklete 4. vagy 9. pontjában
meghatározott szakmai képesítés és egyéb feltétel
-a Rendelet 4.§-a szerint a vezető állású munkavállaló
esetében a munkakör betöltésének feltétele államháztartási és vezetési
ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés (a továbbiakban: képzés) igazolt
elvégzése. Ennek hiányában a vezető állású munkavállalói munkakör betöltését
követő két éven belül köteles a képzést elvégezni, és az azt igazoló okiratot
be kell mutatni a munkáltatói jogkör gyakorlójának. Aki a képzést határidőben
nem végzi el, és a képzés elvégzését igazoló okiratot nem mutatja be, a
munkakörben nem foglalkoztatható tovább. Mentesül a képzés elvégzésének
kötelezettsége alól, aki jogász vagy közgazdász szakképzettséggel rendelkezik,
vagy a képzést az intézményvezetői munkakör betöltését megelőzően elvégezte, és
azt okirattal igazolja.
-vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatásának
vállalása
Javadalmazás:
Megállapodás szerint.
A munkaviszony kezdő és befejező időpontja:
Az intézményvezetői (igazgató) megbízás 2021.08.01-től
2026.07.31-ig szól.
Az
intézményvezetőre a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény vezető munkavállalókra
vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, jogviszonya munkaviszony
A fenntartó az intézményvezetőt
megbízásának lejártát követően abban az esetben foglalkoztatja tovább, ha a
vezetői megbízás kezdetekor az intézményben munkaviszonyban áll.
A pályázat részeként benyújtandó iratok,
igazolások:
-szakmai
gyakorlatot, vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumok,
-3 hónapnál
nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, amellyel a pályázó igazolja a büntetlen
előéletét és azt, hogy nem áll közművelődési intézményben végezhető tevékenység
folytatását kizáró foglalkoztatástól eltiltás hatálya alatt,
-az
államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó tanfolyam elvégzését igazoló
okirat másolata vagy nyilatkozat arról, hogy a tanfolyam elvégzését a megbízástól
számított 2 éven belül vállalja,
-bérigény
megjelölése,
-nyilatkozat
a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról,
-nyilatkozat
arról, hogy nyílt vagy zárt ülésen kéri a pályázata megtárgyalását,
-nyilatkozat
arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati
eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul,
-hozzájáruló
nyilatkozat arról, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a teljes pályázati
anyagba betekinthetnek.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. május 31.
A pályázati kiírással kapcsolatosan
további információt Dr. Péter Csaba polgármester
nyújt, a 06-44-510236-as telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
-postai úton, a pályázatnak a Fehérgyarmat Város Község
Önkormányzata címére történő megküldésével (4900 Fehérgyarmat Kiss E. u. 2. )
-személyesen: Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal
Fehérgyarmat Kiss E. u. 2.
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatról a Képviselő-testület a
Rendelet 6.§-a szerinti bizottság véleményének mérlegelésével dönt, fenntartva
a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításának jogát.
A pályázat elbírálásának határideje: 2021.
június 30.
A pályázati kiírás további közzétételének
helye, ideje:
www.fehergyarmat. hu, www.fehergyarmat.hu/muvhaz/ 2021. április 29.
Tájékoztatás!
Fehérgyarmat Város Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy 2021. április 3-tól szombati napokon temetőjáratot indít a Városi Köztemetőbe. A járat a szokásos útvonalon az autóbusz állomásról indul 14:40 és vissza 16:00 órakor. További információ kérhető az indulás helyszínén személyesen vagy a 44/510-116 -os telefonszámon.
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyásával a 2021/2022.nevelési évre az
ÓVODÁS KORÚ GYERMEKEK BEIRATKOZÁSA
a következő időpontokban történik:
2021. április 26-án (hétfő)
2021. április 27-én (kedd)
2021.április 28-án (szerda) 08.00 - 16.00 között.
Ezeken a napokon kell beíratni azokat a gyermekeket, akik 2021. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.
A 2011. évi CXC. törvény 8.§ (2.) bekezdése értelmében „agyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjáról legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt”.
A beiratkozás helye: a Szent István tér 2. szám alatti óvoda
A beiratkozás a járványügyi rendelkezéseket figyelembe véve Jelentkezési lap kitöltésével elektronikus úton is történhet a fehergyarmatiovoda@gmail.com e-mail címen.
Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermekét kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.
Az óvodai nevelésben való részvételre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját
követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2021. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket) szintén a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni az óvodában. Az Nkt. 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételtől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden óvodaköteles gyermek felvételi kérelme teljesítve van és a férőhelyek száma ezt lehetővé teszi.
Az óvodai beíratáskor be kell mutatni:
- a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (Születési anyakönyvi kivonat vagy Személyi igazolvány), a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a gyermek TAJ kártyáját
- a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát
Elektronikus beiratkozás esetén a szükséges iratok bemutatására az első nevelési napon lesz lehetőség.
Az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapja legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő huszonegyedik munkanap. A döntés elleni jogorvoslati eljárás a döntést követő 15 napon belül nyújtható be.
Fehérgyarmat, 2021. 03.23.
Antalné Simon Erika
intézményvezető
Tájékoztató úttesten folyó munkálatokról!
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Fehérgyarmat Város Önkormányzata Start Közmunkaprogram keretében a temetőbe vezető Gábor Áron utca mentén stabilizált padka kiépítését kezdte meg.
Kérjük az arra közlekedőket, amennyiben nem célirányba közlekednek a Gábor Áron utcába, legyenek szívesek elkerülni, amennyiben feltétlenül szüksége óvatosan, kellő odafigyeléssel haladjanak át a munkaterületen.
Köszönjük megértésüket.
Nagy sikernek örvend a Babakötvényes számlanyitás ügyfélkapun is
Egy éve már otthonról is meg lehet nyitni a Babakötvényes számlát, az úgynevezett Start-számlát a Kincstárnál. Az ügylet tetszőleges időpontban kényelmesen, gyorsan és költségmentesen elvégezhető, így nem véletlen, hogy közel 13 ezren éltek a lehetőséggel. A sikerben a Babakötvény növekvő népszerűsége és az online számlanyitáshoz kapcsolódó nyereményjáték is szerepet játszik.
A Babakötvény rendkívüli népszerűségének okai:
Közel 8 éve lehet Babakötvényt vásárolni. A konstrukció mindig is nagyon kedvező volt a befektetők számára, mivel egyrészt a megelőző naptári év inflációja (hivatalosan: átlagos éves fogyasztói árindexe) plusz 3 százalékkal kamatozik. Másrészt a szülők, családtagok által a gyermek Start- számlájára befizetett pénzösszegeket az állam 10 százalékkal, maximum 6.000 forint összegig kiegészíti.
Igazán népszerűvé mégis az elmúlt 2-3 évben vált, amikor a Babakötvény állomány 60 százalékkal, míg a hozzá tartozó Start-számlák száma 25 százalékkal emelkedett. Ebben a folyamatban elsősorban az infláció megugrása játszotta a meghatározó szerepet, mivel így a legelső kibocsátású Babakötvény éves kamata 5,8 százalékra, az összes többié pedig 6,3 százalékra emelkedett, ami az adott kamatkörnyezetben kimagasló mérték.
A Start-számla és a Babakötvény szorosan összekapcsolódik egy további állami juttatással, az Életkezdési Támogatással, amelyet a gyermek születésekor a Magyar Államkincstárban ír jóvá a gyermek részére az állam 42.500 forint összegben. Ez a juttatás a 2005. január 31. után született belföldi és a 2017. június 30-át követően született, külföldön élő magyar gyermek részére jár automatikusan. A teljes juttatási csomag, így a következő elemekből áll:
·Életkezdési Támogatás,
·extra magas kamatozású Babakötvény,
·befizetések állami kiegészítése.
Az együttes cél a felnőtté válás, a fiatalok önálló életkezdése anyagi biztonságának megalapozása.
Nagy könnyebbség, főleg a járványhelyzet idején, hogy ügyfélkapun, is megnyitható a Babakötvényes számla, a www.magyarorszag.hu felületen.!
Az online ügyintézés gyors és egyszerű, otthonról kényelmesen és biztonságosan elintézhető.
A Babakötvény magas kamata mellett a Kincstár nyereményjátékkal is ösztönözni az elektronikus számlanyitást.
Amennyiben 2021. június 30-ig nyitja meg a szülő a számlát és legalább 100.000 forint értékben vásárol Babakötvényt, részt vehet a Magyar Államkincstár nyereményjátékában.
A játékban 25 darab, a Kincstár által kibocsátott 100.000 forint értékű, a Kincstárnál állampapír vásárlására fordítható Nyereményutalványt sorsolnak ki a játékban részt vevők között. A Nyereményjáték feltételei a Játékszabályzatban olvashatóak.
Állampapír befektetés díjmentesen otthonról értékes nyereményekért
Már több mint 24 ezren éltek azzal a lehetőséggel, hogy Ügyfélkapun keresztül, tehát személyes megjelenés nélkül nyitottak állampapír vásárláshoz szükséges értékpapír számlát a Magyar Államkincstárban. Ezek az állampapír befektetéseiket otthonról intéző ügyfelek eddig már 58 milliárd forintot meghaladó összegben vásároltak állampapírt a WEBKINCSTÁR vagy a MOBILKINCSTÁR alkalmazás segítségével.
Hogyan lehet otthonról értékpapír számlát nyitni?
Ha ellátogat a www.magyarorszag.hu honlapra, úgy a jobboldali menüsor alján talál egy „Számlanyitás a Magyar Államkincstárnál” nevű menüpontot. Erre rákattintva a megfelelő űrlapok kiválasztása és kitöltése útján tud az Ügyfélkapuba már bejelentkezett magánszemélyként kényelmesen otthonról, az Ön által megválasztott időpontban normál vagy Kincstári Start-értékpapír számlát nyitni.
Ha 2021. április 19 – június 30-a között teszi ezt meg, még egy nyereményjátékban is részt vehet, állampapír vásárlásra beváltható utalványért. Játék részletei: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/nagyosszegu-nyeremenyek-allampapirral-babakotvennyel.
Mennyibe kerül a szolgáltatás?
Mind a számlanyitás, mind az értékpapír számlavezetés díjmentes. Emellett az internetes utalások esetében lehetőség van a kártyás fizetés menüpont kiválasztására. Ezzel a lehetőséggel azért érdemes élni, mert így a kincstári értékpapírszámlára történő beutalás is díjmentes az ügyfelek számára. Hasonló a helyzet a befektetett pénz visszautalásakor is, mivel ez is díjmentes.
Tehát a Kincstárban otthonról, díjmentesen lehet értékpapírszámlát nyitni és vezetni, de miért éppen állampapírba fektessünk, és miért a Kincstárban tegyük ezt?
A számos befektetési lehetőség közül a Kincstár kizárólag állampapír forgalmazással foglalkozik. E szűk termékkör ellenére mégis népszerű befektetési lehetőség a Kincstár, hiszen az aktív ügyfeleink száma folyamatosan emelkedik, és már meghaladta a 484 ezret.
De miért is előnyös mind a Kincstár mind az ügyfelek számára ez?
·Az állampapír a legbiztonságosabb befektetés, amely ráadásul a lakossági állampapírok esetében kiemelkedő hozamot is biztosít. Így például a szuperkötvénynek is nevezett MÁP Plusz sávosan emelkedő kamatai a teljes időszakra vetítve közel 5%-os hozamot biztosítanak a befektetői számára.
·Az a tény, hogy a Kincstár viszonylag szűk termékkört forgalmaz, egyben azt is jelenti, hogy ebben a körben specialista is egyben. Ez a sajátosság többek között azt jelenti, hogy profi az ügyfelek tájékoztatásában, a kényelmi szolgáltatások biztosításában, továbbá hogy valamennyi, forgalomban lévő állampapír megvásárolható vagy eladható a Kincstárban. Ráadásul van két olyan lakossági állampapír, amelyek kizárólagos forgalmazója a Kincstár.
oAz egyik a Babakötvény, amely a gyermekek életkezdéséhez biztosít magas hozamú (infláció + 3%) és több módon is támogatott befektetési lehetőséget.
oA másik a kizárólag euróért megvásárolható, az eurózóna inflációjához kötött kamatozású Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP).
·Az értékpapírok – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag elektronikus formában léteznek. Ez azt jelenti, hogy a nyilvántartásukhoz szükség van egy értékpapír számlavezetőre. Ha a kiválasztott értékpapír forgalmazó és számlavezető a Kincstár, vagyis egy teljes mértékben állami intézmény, akkor ez a választás gyakorlatilag teljessé teszi a befektetés biztonságát.
Tehát ha Ön állampapírt kíván vásárolni, és élni szeretne a modern technika adta lehetőségekkel, akkor ezt az ügyfélkapun, illetve a WEBKINCSTÁR és MOBILKINCSTÁR szolgáltatás igénybevételével megteheti, ha viszont ezt személyesen kívánja megtenni, úgy keresse a Magyar Államkincstár állampapír forgalmazó kirendeltségeit (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ugyfelszolgalatok/szolgaltatasok-megyenkent/97/).
EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSSAL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓ
2021.március 08-tól a COVID – járvány
átmeneti súlyosbodása miatt a háziorvosi rendelőkben is rendkívüli mértékben
megnövekedtek az esetszámok, mely jelentős terhet rónak a praxisokra.
Az egészségügyi alapellátást
végző orvosi rendelőkben továbbra is folyik a betegellátás, de kérjük a
lakosságot, hogy a tájékoztatóban leírtakat a gyógyító ellátás biztonsága
érdekében szíveskedjenek betartani!
Rendelési időn kívül, munkanapokon
16 órától és munkaszüneti napokon (hétvégén, ünnepnap) a Központi Orvosi
Ügyelet látja el a sürgős, COVID -mentes /nem gyanús és nem fertőzött/
betegeket.
A COVID-gyanús vagy
igazoltan fertőzött betegeket sürgős esetben a Fehérgyarmati Kórház
Sürgősségi Betegellátó helyén kialakított COVID Ambulancia látja el.
A háziorvosi rendelőkben a rendeléstől
időben elkülönítve, a járvány elleni védekezés részeként a védőoltások is beadása
is folyamatosan történik.
A háziorvosok a COVID-19
védőoltást hetente kapják, körzetekre (rendelőkre) leosztva.
A háziorvosok a védőoltást,
kizárólag a központi adatbázisba bejelentkezettek névlistáján szereplőknek
adhatják! Kérjük a lakosságot, hogy a központi online felületen (vakcinainfo.gov.hu)
regisztráljanak az ingyenes védőoltásra!
A listán szereplők születési idő
alapján vannak sorba rendezve.
Az oltandó személyek névsora minden
héten frissül, a névsor kiegészül az újabb regisztrált személyek adataival.
A védőoltást a központi névlista
sorrendje alapján ajánlja meg a háziorvos és telefonon keresi fel a soron
következő oltandót.
Aki oltásra jön, ha teheti, a
levélben vagy az e-mailben küldött oltási nyilatkozatot kitöltve hozza magával
a megadott időpontban.
Kérjük a lakosokat, hogy csak
indokolt esetben telefonáljanak a rendelőkbe:
-rosszullét miatti segítségkérés
-COVID-fertőzés megléte vagy
gyanúja
-munkahelyről egészségügyi
ellátás miatt kilépők időpontkérése.
A nagy napi leterheltség miatt,
kérjük panaszmentes, gondozott betegeinket, hogy gyógyszerlistájukat hozzák el,
vagy juttassák el rendelőnkbe, ne telefonon kérjék a gyógyszerfelírást!
14.§(2)bekezdésealapjánazállamotmindenmásjogosultatmegelőzőelővásárlásijogilleti meg,
Aversenytárgyalásonlegkedvezőbbajánlatottevővelkötendőszerződésaztkövetőenlép hatályba,amikorazállamazőtmegilletőelővásárlásijogróllemond,vagyanyilatkozatára rendelkezésre álló jogvesztő határidő lejár,
Ha a szerződést a versenytárgyalás nyertese 15 napon nem köti meg, a tulajdonos a versenytárgyalásmásodikhelyezettjénekajánlhatjafelaszerződéskötést,szintén15napos határidővel,amennyibenazajánlottárelérianyertesajánlat95%-át.Haaszerződéstamásodik helyezettel sem lehet megkötni, atulajdonos új versenytárgyalást tart.
Az adásvétellel szerződés elkészítése a vevő feladata, a tulajdonszerzéssel kapcsolatos valamennyi költség avevőt terheli.
Aversenytárgyalásraahatályosjogszabályokontúl,azönkormányzatvagyonáról,avagyona felettitulajdonjoggyakorlásának,hasznosításánakésvagyonkezelésbeadásánakszabályairól szóló 1/2014.(II.03.)önkormányzati rendeletszabályaitis alkalmazni kell.
A versenytárgyalástFehérgyarmat Város Polgármesterbonyolítjale.
Dr. Péter Csaba polgármester
TÁJÉKOZTATÓ KERTI ZÖLD HULLADÉK SZÁLLÍTÁSRÓL
Tájékoztatjuk a város
lakosságát megkezdtük a tárgyalásokat a komposzt telep üzemeltetőjével a TRV
Zrt-vel és a begyűjtést végző Észak Alföldi Környezetgazdálkodási Kft-vel a
kerti zöldhulladék kezelési rendszerének kialakításáról.
Amennyiben a gyűjtési
rendszer kidolgozásra kerül, haladéktalanul tájékoztatjuk a város lakosságát.
Felhívom a figyelmet,
hogy a jelen érvényes szabályok szerint a kerti hulladék égetése nem
megengedett.
A Fehérgyarmati Kórház helyzetéről 2021.02.16
Hirdetmény
Ezúton tájékoztatom az érintett Partnereket, hogy Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselőtestülete a 15/2019. (IX.02.) önkormányzati rendelettel elfogadott helyi építési szabályzatát a 314/2015. kormány rendelet szerinti eljárás lefolytatásávalmódosítani kívánja.
Az Önkormányzat - a teljes körű nyilvánosság biztosításának érdekében - a módosítás dokumentációjátközzétette a www.fehergyarmat.hu honlapon.
A véleményezés módja : a Partnerségi Egyezetési Szabályzatban meghatározott Partnerek a www.fehergyarmat.hu honlapról letölthető, illetve a Polgármesteri Hivatalban átvehető partneri adatlap kitöltésével bejelentkezhetnek a véleményezési eljárásba és közölhetik írásos észrevételeiket, javaslataikat, véleményeiket. A kitöltött partneri adatlapot Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal (4900 Fehérgyarmat Kiss E. u. 2.) címére vagy a fehergyarmat@fehergyarmat.hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.
A vélemények beérkezési határideje: 2021.március 08.
Jelen hirdetményt a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet és a településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia, településrendezési eszközök, a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet partnerségi egyeztetés szabályairól szóló10/2017.(V.29.) önkormányzati rendelet alapján teszem közzé.
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is házhoz menő lomtalanítást végez a szolgáltató.
Az ingatlan használó csak a közszolgáltatóval előre egyeztetett időpontban, évente egy alkalommal a felkínált időpontokból választva veheti igénybe ezt a szolgáltatást.
A lomtalanításra történő bejelentkezés időszaka
2021. 02. 01- 2021. 03. 31.
Lomtalanítási időpont foglalására az alábbi elérhetőségek egyikén van lehetősége:
- honlapon: www.eakhulladek.hu/ugyfelszolgalat/telepulesek menüpont alatt a vevőkód megadását követően a településnél megjelölt időpontokra regisztrálva,
- e-mailben: lomtalanitas@eakhulladek.hu címen,
- telefonon: +36-42/508-369/ 3 menüpont.
Tisztelt Lakosság!
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. 2021. januárjában a 2020. év utolsó negyedéves hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjról szóló számlával együtt 2021-re éves matricát küldött, amelyet 30 napon belül az ingatlan használó köteles a gyűjtő edényre felragasztani!
Ez a matrica igazolja, hogy Ön a közszolgáltató nyilvántartásában díjfizetőként szerepel, így jogszerűen veszi igénybe a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást. Ezért nagyon fontos, hogy a vegyes hulladék gyűjtésére használt gyűjtőedényére felhelyezze a matricát. Azon ingatlan használók, akik nem kaptak matricát, jelezzék azt a közszolgáltató ügyfélszolgálatán, és a jogosultság ellenőrzését követően pót matricát kapnak.
A matrica nélküli edényeket ellenőrizni fogják. Ha az ingatlan használója nem szerepel a szolgáltató nyilvántartásában, abban az esetben a kihelyezett gyűjtőedényt nem kötelesek elszállítani!
2021. január 1-jétől az adóalanyok – főszabály szerint – nem az önkormányzati, hanem csak és kizárólag az állami adóhatósághoz kötelesek benyújtani helyi iparűzési adó-bevallásukat. A nyomtatványok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján https://www.nav.gov.hu/ lesznek ÁNYK formátumban fellelhetők. Kizárólag az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély iparűzési adóalany (vállalkozó) az iparűzési adóbevallási nyomtatványt papíralapon is benyújthatja, tekintve, hogy e minőségében nem kötelezhető elektronikus kapcsolattartásra. Amennyiben a magánszemély vállalkozó a papíralapú bevallás-benyújtást választja, akkor azt az önkormányzati adóhatósághoz teheti meg.
Fontos, hogy maga az iparűzési adóbevallás feldolgozása, javítása az önkormányzati adóhatóságnál történik és az adófizetést is az önkormányzat számlájára kell változatlanul megtenni. A helyi iparűzési adó és adóelőleg fizetési kötelezettséget az önkormányzat 11744027-15403485-03540000 számú iparűzési adó beszedési számlájára kellmegfizetni. Az Elektronikus Önkormányzati Portálról a helyi iparűzési adóbevallások 2021. januárjától nem lesznek benyújthatók.
A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII.22.) Kormányrendelet lehetőséget biztosít a mikro- kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. adóévet érintő, 2021. március 15. napján és 2021. szeptember 15. napján esedékessé váló adóelőlegek csökkentésére.
A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előlegfizetési időpontban esedékes – a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban Htv. törvény) szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó – adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.
A vállalkozóknak (a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adóelőleg felezés lehetőségével. Az említett nyilatkozat 2021 januárjától – a bevallásokkal egyezően – kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.
A helyi iparűzési adóban tételes KATA adózási módot választó adózóknak nem kell nyilatkozatot tenniük.
A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével az önkormányzati adóhatóság a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.
A 2021. évben végződő adóévben azon, a Htv. szerinti vállalkozó esetén, amely azzal felel meg a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv. törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozássá minősítés feltételeinek, hogy esetében a Kkv. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott nettó árbevétel vagy mérlegfőösszeg értékhatár legfeljebb 4 milliárd forint, a helyi iparűzési adó mértéke központilag meghatározottan, egységesen 1 százalék. A fenti adózói körbe nem tartozók esetében Fehérgyarmat Város Önkormányzat illetékességi területén a 2021. évben végződő adóévben a hatályos önkormányzati rendeletben megállapított adómérték változatlanul 2 százalék.
További részletekről a NAV honlapján (https://www.nav.gov.hu) tájékozódhatnak, illetve személyesen önkormányzatunk ügyintézőjéhez fordulhatnak a 06/44-510-236/133 telefonszámon, illetve a hatosag@fehergyarmat.hu valamint az ado@fehergyarmat.hu levelezési címen.
EFOP – EFOP–1.2.11-16 Esély-otthon pályázat keretében lakhatás biztosítására
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete az esély otthon lakhatási támogatásról szóló 6/2019.(IV.01.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) alapján pályázatot hirdet a város jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történő letelepedésének támogatására. A helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatás keretébenolyan 18 – 35 év közötti pályázókat kíván támogatni, akik a településen lévő szakemberhiányt enyhítik munkájukkal.
Fehérgyarmat Város Önkormányzata vállalja, hogy maximum két év időtartamra az alábbi bérlakásban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakember számára:
Fehérgyarmat Szent I. tér 2. III/3. 26.32 m2
A lakhatást biztosító támogatási rendszer részletes szabályait a fenti Rendelet tartalmazza.
I.A pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be azon 18-35 év közötti személyek, akiknek a Rendelet szerinti hiányszakmájuk van, valamint Fehérgyarmaton lakóhellyel rendelkeznek vagy Fehérgyarmaton kívánnak letelepedni és a város közigazgatási területén működő munkáltatónál dolgoznak, vagy ott kívánnak munkát vállalni.
II.A támogatás feltételei
A lakhatás biztosítására vonatkozó támogatás pályázat útján nyerhető el.
A támogatásra az a fiatal szakember nyújthatja be a pályázatát, akinél fennállnak az alábbi együttes feltételek:
- a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de lakhatási lehetőség igénybevételének végéig nemtölti be a 35. életévét,
- hiányszakmával rendelkezik,
- vállalja, hogy életvitelszerűen, lakcímmel rendelkezve Fehérgyarmaton marad a támogatás nyújtását követő minimum 2 évig,
- vállalja, hogyaprojektprogramjaibanaktívan részt vesz, (pl.: önkéntestevékenységek)
Nem nyújtható támogatás annak a pályázónak és a vele együtt költöző személynek, akik a döntéshozó képviselő-testület bármely tagjával vagy az önkormányzat vezető tisztségviselőjével közeli hozzátartozói viszonyban vannak.
III.A pályázat tartalmi elemei
A Rendelet 1. melléklete szerinti pályázati adatlap, melyhez csatolni kell:
- a pályázó részletes önéletrajza
- az értékelési szempontokat alátámasztó dokumentumok:
- jövedelmi viszonyokra vonatkozó, rendelet 3. melléklete szerinti nyilatkozat, illetve azokat igazoló dokumentumok,
- iskolai végzettséget tanúsító oklevél vagy a tanulmányok folytatásáról szóló, az oktatási intézmény által kiállított igazolás,
- Fehérgyarmat területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező munkáltatóval megkötött munkaszerződés, kinevezés, vagy ezek megkötésére irányuló munkáltatói szándéknyilatkozat
- a pályázó által a pályázat benyújtása előtt végzett önkéntes munkáról szóló igazolás,
- nyilatkozat az önkéntes munkára tett vállalásról
- házassági anyakönyvi kivonat, vagy közjegyző előtt tett élettársi nyilatkozat, a pályázó gyermekének születési anyakönyvi kivonata,
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó és a vele együtt költöző személy kötelezettséget vállal arra , hogy a lakásba költözés időpontjától számított 3 napon belül a bérleményben állandó lakóhelyet létesítenek,
- nyilatkozat, hogy a pályázó a képviselő-testületi tagjával nem áll közelihozzátartozói viszonyban.
IV.A pályázattal elnyerhető támogatás
A lakhatás biztosítása támogatást elnyerő pályázó, az elnyert lakásnak maximum 24 hónapig lehet bérlője. A lakhatásért lakbért nem kell fizetnie csak az általa használt bérlemény rezsiköltségének megfizetésére köteles.
V.A pályázat benyújtásának módja, helye, határideje
A pályázat benyújtható személyesen a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatalban munkaidőben, postai úton a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal 4900 Fehérgyarmat Kiss E. u. 2. szám alatti címére.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021. június 11.
A lakhatás biztosítás támogatás igénybevételének feltétele a támogatási és a bérleti szerződések megkötése, a bérleti szerződés megkötését követően a bérlő közjegyzői okirati formában tett kötelezettségvállaló nyilatkozata.
A nyertes pályázó a támogatási és a bérleti szerződéseket a döntésről szóló értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül köteles megkötni, ennek elmulasztása esetén a támogatói döntés érvényét veszti.
Egyéb információk
A pályázatok elbírásáról Fehérgyarmat Város Polgármestere dönt. A pályázatok elbírálása a Rendelet 2. mellékletében meghatározott értékelési szempontrendszer szerint megállapított pontszámok alapján történik.
A döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.
A döntéséről a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A pályázatok eredményét a helyben szokásos módon közzéteszik Fehérgyarmat Város Önkormányzat honlapján és a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján.
A pályázati adatlap letölthető a város honlapjáról (www.fehergyarmat.hu), vagy személyesen átvehető a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatalban, Szoboszlai Judit ügyintézőnél.
Fehérgyarmat, 2021. június 2.
Dr. Péter Csaba
polgármester
Tájékoztatás
T Á J É K O Z T A T Á S !
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) alapján a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helyeszerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselőkérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosít.
A Gyvt. szerint gyermek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorú, azaz aki az 5 hónapos életkort már betöltötte, de legfeljebb 18 éves, kivéve, ha nagykorúvá válása előtt házasságot köt.
Fehérgyarmat Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetést
a) a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon,
b) az a) pont alá nem tartozó gyermekek számára
ba) a nyári szünetben legalább 43 munkanapon, legfeljebb a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon,
bb) az őszi, téli és tavaszi szünetben a tanév rendjéhez igazodóan szünetenként az adott tanítási szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon
biztosít, és ennek keretén belül a szülő, törvényes képviselő kérelmének megfelelő időtartamban az adott gyermek részére biztosítani.
A szülő, törvényes képviselő a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Kormány Rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 7. mellékletében szereplő nyilatkozat kitöltésével kérheti gyermeke számára a szünidei étkeztetést. Ha a jogosult több hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevel, a gyermekek számának megfelelő számú nyilatkozatot kell megküldeni.
A szülőnek, illetve a törvényes képviselőnek minden egyes szünidei gyermekétkeztetés kérelemhez mellékelnie kell a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet igazolását tanúsító települési jegyző által kiadott érvényes határozatot is.
A gyermek akkor részesül nyári szünidei gyermekétkeztetésben, ha a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete a szünidei gyermekétkeztetés megkezdését megelőző harmincadik (2021. május 17.-én) napon fennállt.
Az ingyenes szünidei étkezést a gyermek részére a nyári szünetben 43 munkanapon keresztül - 2021. június 16. (szerda) – 2021. augusztus 13. (péntek) között - Fehérgyarmat Város Önkormányzat Közétkeztetési Intézménye (4900 Fehérgyarmat, Iskola köz 1.) helyben fogyasztással vagy saját ételhordóban történő elvitellel biztosítja.
Amennyiben az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek betegsége akadályozza, lehetőség van a szülője, más törvényes képviselője vagy a szülő, más törvényes képviselő által megbízott személy számára a gyermek részére biztosított étel, saját ételhordóban történő elvitelére.
A nyári szünidei gyermekétkeztetés a mellékelt formanyomtatványonigényelheti, melynek személyesbenyújtási helye és határideje:
Fehérgyarmat Város Önkormányzat Közétkeztetési Intézménye
4900 Fehérgyarmat, Iskola köz 1.
2021. június 08. (kedd)
Ha a szülő vagy törvényes képviselő a Közétkeztetési Intézménynél már jelen tájékoztató levél megküldését megelőzően a Rendelet 7. melléklete szerinti nyilatkozaton 2021-ban igényelte a szünidei étkeztetést (nyári, őszi és téli), akkor legközelebb a 2022. évi tavaszi szünidei étkezése előtt igényelheti.
Tájékoztatom továbbá arról is, hogy a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermek nem jogosult a szünidei étkeztetés igénybevételére, mert az intézményen belül részesül a gyermekétkeztetésben.
A nyári szünetben zárva tartó óvoda helyett az ügyeleti óvodában biztosított a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek intézményi étkeztetése, ebben az esetben nem részesülhet szünidei étkeztetésben. Kivétel ezalól a 2021. július 26. – 2021. augusztus 13. közötti időszak, amikor az óvoda zárva tart és nincs ügyeletes intézmény a városban, ebben az időszakban szünidei étkeztetésre jogosult a HH-s ill. HHH-s óvodai nevelésben részesülő gyermek.
Tájékoztatom, hogy a bölcsődei ellátásban részesülő HH ill. HHH jogosult gyermek szünidei étkeztetését az intézmény zárva tartás idején, vagyis 2021. július 26-től 2021. augusztus13-ig terjedő időszakban biztosítja az Önkormányzat.
Ha a szünidei gyermekétkeztetést előre nem látható betegség vagy egyéb akadályoztatási ok miatt a gyermek nem veszi igénybe aszülőnek, törvényes képviselőnek a Közétkeztetési Intézmény vezetőjénél be kell jelentenie:
a)a távolmaradást és annak várható időtartamát, valamint
b)a távolmaradásra okot adó körülmény megszűnését és azt, hogy a gyermek mikor veszi igénybe újból a gyermekétkeztetést.
A formanyomtatvány beszerezhető:
· Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal (4900 Fehérgyarmat, Kiss E. u. 2.) Matécsa Zsoltné vezető-főtanácsos (II. emelet 202. szoba)
Fehérgyarmat, 2021. 05. 13.
dr. Kovács Attila
jegyző
Tájékoztatás vendéglátóhely üzemeltetőknek
TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt Vendéglátóhely Üzemeltető!
Figyelemmel a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Kormány rendeletben (továbbiakban: Kr.) foglaltakra, az alábbiakról tájékoztatom.
2021. január 1. napjától az alábbi – Kr. 4. melléklet szerinti - vendéglátóhely üzlettípusok kerültek meghatározásra :
“A 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetén a 4. melléklet szerinti vendéglátó üzlettípust a kereskedő legkésőbb 2021. március 31-ig köteles bejelenteni a jegyzőnek.”
Kérem, hogy a mellékelt “Bejelentés vendéglátóhely üzlettípusról” formanyomtatvány kitöltésével (2 példányban) és visszajuttatásával - Matécsa Zsoltné hatósági irodavezetőnél (II. emelet 202 szoba) - bejelentési kötelezettségének legkésőbb a megadott határidőig tegyen eleget!
Felhívom figyelmét, hogy a Kr. 27. § (1) alapján:
“Ha a kereskedő a tevékenységére, a forgalmazott termékre, illetve annak árusítására vonatkozó jogszabályi előírásoknak nem tesz eleget, vagy a kereskedő, illetve az üzletként szolgáló épület a hatályos jogszabályi feltételeknek nem felel meg, és a jogsértés másként nem orvosolható, illetve a jogszabályi feltételeknek való megfelelés más módon nem biztosítható, a jegyző – a (2) bekezdés a) pontja és a (3) bekezdés szerinti eset kivételével – az észlelt hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb kilencven napra a tevékenységet megtilthatja, vagy az üzletet ideiglenesen bezárathatja.”
Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén a lomtalanítást 2020. évtől házhoz menő lomtalanítás keretében végzi el.
A házhoz menő lomtalanítást az ingatlanhasználó csak a közszolgáltatóval előre egyeztetett időpontban, évente egy alkalommal, a felkínált időpontokból választva veheti igénybe.
Lomtalanításra történő bejelentkezés időszaka: 2021. február 01. – 2021. március 31.
A szolgáltatást kizárólag a közszolgáltató nyilvántartásában szereplő, közszolgáltatási díj fizetésére kötelezett természetes személy ingatlanhasználó, valamint a társasház és a lakásszövetkezet veheti igénybe. A jogosultság feltételeinek meglétét az ÉAK Nonprofit Kft. munkatársai az igénylés során ellenőrzik.
Lomtalanítási időpontot a naptárban – lila színnel - jelölt lomtalanításra való bejelentkezés időszakában, legalább egy héttel az Ön által kiválasztott időpont előtt igényelhet az alábbi elérhetőségek egyikén:
• honlapunkon: www.eakhulladek.hu/ugyfelszolgalat/telepulesek menüpont alatt a vevőkód megadását követően a településnél megjelölt időpontokra regisztrálva
A hulladékok kizárólag az ingatlan telekhatárán belül (kapun belül) helyezhetők el, közterületre hulladék nem kerülhet. A hulladékokat a kapu közelében célszerű elhelyezni a könnyebb kihordás érdekében. A lomhulladékot az ingatlanhasználónak vagy meghatalmazottjának kell átadnia. A lomtalanítás nagydarabos hulladékokra vonatkozik, de lehetőség van kis mennyiségben kisebb méretű hulladékok elszállítására is, amennyiben azok átlátszó zsákban, papírdobozban kerülnek átadásra. Munkatársaink a hulladékokat gépjárműre rakodják, és az igénylő az elszállítást aláírásával igazolja.
• műanyag medence, játékok, textil, ruhanemű zsákolt, dobozolt, kötegelt állapotban
• háztartásonként maximum 4 db személygépkocsi-, kerékpár-, illetve motorkerékpár-gumi
A szolgáltatás során ezek maximális mennyisége együttesen 2 m3 lehet. Amennyiben az ingatlannál a maximális mennyiségnél több lom kerülne átadásra, a szolgáltató a megrendelt (többlet) szolgáltatást megtagadja. A többlet lomok átadására a hulladékudvarokban van lehetőség, illetve elszállítását az ingatlantulajdonosok külön szolgáltatásként tudják megrendelni.
A lomtalanítási időpont meghatározása a belső járattervek figyelembe vételével történik. A járatnap igény megjelölését követően jelezzük vissza a tervezett gyűjtés időpontját. A hulladék átadója illetve annak előzetesen jelölt meghatalmazottja a lomtalanítás időpontjában köteles a helyszínen tartózkodni. Amennyiben ingatlanhasználó részéről a Közszolgáltatóval közösen egyeztetett időpontban nem történik meg a lomhulladék átadása, és ezért a lomtalanítás meghiúsul, abban az esetben új időpont egyeztetés már nem lehetséges.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a bejelentés nélkül történő hulladék közterületre történő kihelyezése illegális hulladéklerakásnak minősül, mely szabálysértési eljárás megindításával jár. A közterületre kihelyezett lomhulladékok nem kerülnek elszállításra!
2021. évi szemétszállítás
Tájékoztatás - Adó - Gépjárműadó hatáskör
Tisztelt Adózó!
Tájékoztatás - Adó - Gépjárműadó hatáskör változással kapcsolatban
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény (továbbiakban: Módtv.) 101. §-a alapján 2021. január 1-jétől az állami adóhatóság veszi át a gépjárműadóval kapcsolatos feladatokat az önkormányzati adóhatóságoktól.
Az adókötelezettségének tartalma (az adóalany személy, az adó összege) nem változik, nem szűnik meg.
1. A 2021 előtti időszakra vonatkozóan megállapított gépjárműadó kötelezettség esetében még az önkormányzati adóhatóság köteles eljárni, függetlenül attól, ha az adókötelezettséggel kapcsolatos fizetési határidő 2021-re csúszik.
2. A 2021-től kezdődő adókötelezettséggel kapcsolatos ügyekben az állami adó- és vámhatóság jár el, a 2021-től kezdődő időszakra járó adót az állami adó- és vámhatóság számlájára kell megfizetni, az adó- és vámhatóság 2021-ben kiadandó határozata szerint.
3. A 2020. decemberi havi változások közül azokban az esetekben kell határozatot hozniuk az önkormányzati adóhatóságoknak, amely szerint 2020. december 31-ei hatállyal megszüntetendő az adókötelezettség (gépjármű forgalomból való ideiglenes vagy végleges kivonása). Azon gépjármű kapcsán, mely esetén a decemberi adatszolgáltatás alapján az adókötelezettség 2021-ben kezdődne vagy változna meg (pl. újonnan vagy újra forgalomba helyezett gépjármű, a gépjármű átalakítása miatt az adóalap megváltozása), már az állami adó-és vámhatóság rendelkezik hatósági jogkörrel.
4. A Módtv. 104. § (5) bekezdése adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő az önkormányzati adóhatóságok számára a gépjárműadó mentességekről, és szüneteltetésről.
Tájékoztatás - Helyi iparűzési adó bevallási nyomtatványok visszavonásával kapcsolatban
A Módtv. rendelkezéseinek hatálybalépését követően (2021. január 01-jétől) az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét – ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést – és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon teljesítheti. Az e-önkormányzat portál helyi iparűzési adó űrlapjai központilag visszavonásra kerülnek.
Kérem, hogy legyenek a fentiekre figyelemmel az elektronikus ügyintézés során!
Fehérgyarmat, 2020. december 29.
Matécsa Zsoltné
Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal
hatósági irodavezető
TÁJÉKOZTATÁS rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény
TÁJÉKOZTATÁS
rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, valamint
a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet
meghosszabbodásáról
A veszélyhelyzet ideje alatt teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről, valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt működési rendjéről szóló 556/2020. (XII. 4.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 9. § alapján:
„Az e rendelet hatálybalépésekor fennálló és a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság időtartama, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállását megállapító határozat hatályának időtartama meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnésének hónapját követő második hónap végéig.”
A R. 21. § (1) bekezdése szerint a Kormány e rendelet hatályát a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló 2020. évi CIX. törvény hatályvesztéséig (2021. február 8-ig) meghosszabbítja.
Felhívom a szülők/törvényes képviselők figyelmét, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának ismételt megállapítására a veszélyhelyzet megszűnését követő időszakban kerülhet sor.
Kérem, hogy az ügyintézés során legyenek a fentiekre figyelemmel!
Fehérgyarmat, 2020. december 05.
Matécsa Zsoltné
Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal
hatósági irodavezető
Hirdetmény
HIRDETMÉNY
Ezúton tájékoztatom az érintett Partnereket, hogy Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselőtestülete a 15/2019. (IX.02.) önkormányzati rendelettel elfogadott helyi építési szabályzatát a 314/2015. kormány rendelet szerinti egyszerűsített eljárás lefolytatásávalmódosítani kívánja.
Az Önkormányzat - a teljes körű nyilvánosság biztosításának érdekében - a módosítás dokumentációjátközzétette a www.fehergyarmat.hu honlapon.
A véleményezés módja : a Partnerségi Egyezetési Szabályzatban meghatározott Partnerek a www.fehergyarmat.hu honlapról letölthető, illetve a Polgármesteri Hivatalban átvehető partneri adatlap kitöltésével bejelentkezhetnek a véleményezési eljárásba és közölhetik írásos észrevételeiket, javaslataikat, véleményeiket. A kitöltött partneri adatlapot Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal (4900 Fehérgyarmat Kiss E. u. 2.) címére vagy a fehergyarmat@fehergyarmat.hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.
A vélemények beérkezési határideje: 2021. január 06.
Jelen hirdetményt a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet és a településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia, településrendezési eszközök, a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet partnerségi egyeztetés szabályairól szóló10/2017.(V.29.)
Tájékoztatás őszi, téli és tavaszi szünidei gyermekétkeztetésről
T Á J É K O Z T A T Á S
őszi, téli és tavaszi szünidei gyermekétkeztetésről
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) alapján a gyermek lakóhelye, vagy ha a gyermek életvitelszerűen a bejelentett tartózkodási helyén lakik, a tartózkodási helyeszerinti települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselőkérelmére a déli meleg főétkezést a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosít.
A Gyvt. szerint gyermek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:10. § (1) bekezdése szerinti kiskorú, azaz aki az 5 hónapos életkort már betöltötte, de legfeljebb 18 éves, kivéve, ha nagykorúvá válása előtt házasságot köt.
Fehérgyarmat Város Önkormányzata a szünidei gyermekétkeztetést
a) a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény és az óvoda zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon,
b) az a) pont alá nem tartozó gyermekek számára
ba) a nyári szünetben legalább 43 munkanapon, legfeljebb a nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon,
bb) az őszi, téli és tavaszi szünetben a tanév rendjéhez igazodóan szünetenként az adott tanítási szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon
biztosít, és ennek keretén belül a szülő, törvényes képviselő kérelmének megfelelő időtartamban az adott gyermek részére biztosítani.
A szülő, törvényes képviselő a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Kormány Rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 7. mellékletében szereplő nyilatkozat kitöltésével kérheti gyermeke számára a szünidei étkeztetést. Ha a jogosult több hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevel, a gyermekek számának megfelelő számú nyilatkozatot kell megküldeni.
A szülőnek illetve a törvényes képviselőnek minden egyes szünidei gyermekétkeztetés kérelemhez mellékelnie kell a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet igazolását tanúsító települési jegyző által kiadott érvényes határozatot is.
A gyermek akkor részesül őszi, téli és tavaszi szünidei gyermekétkeztetésben, ha a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzete az évközi szünidei gyermekétkeztetés megkezdését megelőző harmincadik
·2020. szeptember 27.,
·2020. november 22., valamint
·2021. március 3. napján fennállt.
Az ingyenes évközi szünidei étkezést a gyermek részére
Øőszi szünetben 5 munkanapon keresztül 2020. október 26. (hétfő) – 2020. október 30. (péntek),
Øtéli szünetben 7 munkanapon keresztül - 2020. december 21. (hétfő) - 2020. december 23. (szerda), 2020. december 28. (hétfő) - 2020. december 31. (csütörtök)
Øtavaszi szünetben 2 munkanapon keresztül - 2021. április 1. (csütörtök) és 2021. április 6. (kedd)
a Fehérgyarmat Város Önkormányzat Közétkeztetési Intézménye (4900 Fehérgyarmat, Iskola köz 2.) helyben fogyasztással vagy egyszer használható edényben, elvitellel biztosítja.
Amennyiben az étel helyben történő elfogyasztását a gyermek betegsége akadályozza, lehetőség van a szülője, más törvényes képviselője vagy a szülő, más törvényes képviselő által megbízott személy számára a gyermek részére biztosított étel elvitelére.
Az évközi szünidei gyermekétkeztetés a mellékelt formanyomtatványon igényelhető, melynek személyes benyújtási helye és határideje:
Fehérgyarmat Város Önkormányzat Közétkeztetési Intézménye
4900 Fehérgyarmat, Iskola köz 2.
őszi szünetben történő igény esetén 2020. október 9. (péntek) 11 óra,
téli szünetben történő igény esetén 2020. október 9. (péntek) 11 óra és
tavaszi szünetben történő igény esetén 2021. március 16. (kedd) 11 óra.
Ha a szülő vagy törvényes képviselő a Közétkeztetési Intézménynél már jelen tájékoztató levél megküldését megelőzően a Rendelet 7. melléklete szerinti nyilatkozaton 2020-ban igényelte a 2020/2021-es tanévre vonatkozólag a szünidei étkeztetést (őszi, téli, tavaszi), akkor legközelebb a 2021-ai nyári szünidei étkezés előtt nyújthat be újabb kérelmet gyermekenként.
Tájékoztatom továbbá arról is, hogy a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben részesülő gyermeknem jogosult a szünidei étkeztetés igénybevételére, mert az intézményen belül részesül a gyermekétkeztetésben.
Ha a szünidei gyermekétkeztetést előre nem látható betegség vagy egyéb akadályoztatási ok miatt a gyermek nem veszi igénybe aszülőnek, törvényes képviselőnek a Közétkeztetési Intézmény vezetőjénél be kell jelentenie
a)a távolmaradást és annak várható időtartamát, valamint
b)a távolmaradásra okot adó körülmény megszűnését és azt, hogy a gyermek mikor veszi igénybe újból a gyermekétkeztetést.
A formanyomtatvány beszerezhető:
·Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal
(4900 Fehérgyarmat, Kiss E. u. 2.),
·Városi Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata
Állampapír befektetés díjmentesen és kényelmesen otthonról?
Már több mint 12 ezren éltek azzal a lehetőséggel, hogy ügyfélkapun keresztül, tehát személyes megjelenés nélkül nyithatnak állampapír vásárláshoz szükséges értékpapír számlát a Magyar Államkincstárban. Ezek az állampapír befektetéseiket otthonról intéző ügyfelek eddig már 30 milliárd forintot meghaladó összegben vásároltak állampapírt a WEBKINCSTÁR vagy a MOBILKINCSTÁR alkalmazás segítségével.
Hogyan lehet otthonról értékpapír számlát nyitni?
Ha valaki belép a www.magyarorszag.hu honlapra, akkor a jobboldali menüsor alján talál egy „Számlanyitás a Magyar Államkincstárnál” nevű menüpontot. Erre rákattintva a megfelelő űrlapok kiválasztása és kitöltése útján tud az Ügyfélkapuba már bejelentkezett magánszemély kényelmesen otthonról, az általa megválasztott időpontban normál vagy Kincstári Start-értékpapír számlát nyitni.
Mennyibe kerül a szolgáltatás?
Mind a számlanyitás, mind az értékpapír számlavezetés díjmentes. Emellett az internetes utalások esetében lehetőség van a kártyás fizetés menüpont kiválasztására. Ezzel a lehetőséggel azért érdemes élni, mert így a kincstári értékpapírszámlára történő beutalás is díjmentes az ügyfelek számára. Hasonló a helyzet a befektetett pénz visszautalásakor is, mivel a Kincstár ebben az esetben sem számít fel díjat az ügyfelei számára.
Tehát a Kincstárban otthonról, díjmentesen lehet értékpapírszámlát nyitni és vezetni, de miért éppen állampapírba fektessünk, és miért éppen a Kincstárban tegyük ezt?
A számos befektetési lehetőség közül a Kincstár kizárólag állampapír forgalmazással foglalkozik. E szűk termékkör ellenére mégis népszerű, hiszen az aktív ügyfeleink száma folyamatosan emelkedik, és már meghaladta a 430 ezret.
De miért is előnyös mind a Kincstár mind az ügyfelek számára ez a sajátos helyzet?
·Az állampapír a legbiztonságosabb befektetés, amely ráadásul a lakossági állampapírok esetében még kiemelkedő hozamot is biztosít. Így például a szuperkötvénynek is nevezett MÁP Plusz sávosan emelkedő kamatai a teljes időszakra vetítve közel 5%-os hozamot biztosítanak a befektetői számára.
·Az a tény, hogy a Kincstár viszonylag csak szűk termékkört forgalmaz, egyben azt is jelenti, hogy ebben a körben specialista is egyben. Ez a sajátosság többek között azt jelenti, hogy profi az ügyfelek tájékoztatásában, továbbá hogy valamennyi, forgalomban lévő állampapír megvásárolható vagy eladható a Kincstárban. Ráadásul van két olyan lakossági állampapír, amelyek kizárólagos forgalmazója a Kincstár.
oAz egyik a Babakötvény, amely a gyermekek életkezdéséhez biztosít magas hozamú (infláció + 3%) és több módon is támogatott befektetési lehetőséget.
oA másik a kizárólag euróért megvásárolható, az eurózóna inflációjához kötött kamatozású Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP).
·Az értékpapírok – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag elektronikus formában léteznek. Ez azt jelenti, hogy a nyilvántartásukhoz szükség van egy értékpapír számlavezetőre. Sok ilyen szervezet működik az országban, de ha ez a kiválasztott értékpapír forgalmazó és számlavezető a Kincstár, vagyis egy teljes mértékben állami intézmény, akkor ez a választás gyakorlatilag teljessé teszi a befektetés biztonságát.
Ha tehát valaki állampapírt kíván vásárolni, és ezt személyesen kívánja megtenni, akkor keresse a Magyar Államkincstár állampapír forgalmazó kirendeltségeit (http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ugyfelszolgalatok/szolgaltatasok-megyenkent/97/), ha viszont élni kíván a modern technika adta lehetőségekkel, akkor az ügyfélkapun, illetve a WEBKINCSTÁR és MOBILKINCSTÁR szolgáltatás igénybevételével is megteheti.
Temetőjárat
Tájékoztatás!
Fehérgyarmat Város Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy 2020. május 30-tól szombati napokon temetőjáratot indít a Városi Köztemetőbe. A járat a szokásos útvonalon az autóbusz állomásról indul 14:40 és vissza 16:00 órakor. További információ kérhető az indulás helyszínén személyesen vagy a 44/510-116 -os telefonszámon.
Ügyfélfogadási rend
TÁJÉKOZTATÓ
a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendjéről
Tájékoztatom a város lakosságát, hogy a Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal 2020. május 25-től a veszélyhelyzet kihirdetése előtti ügyfélfogadási rendben fogadja az ügyfeleket:
hétfőn 8-12 13-16 óra
kedden 8-12 13-16 óra
szerdán 8-12 13-16 óra között.
Csütörtökön és pénteken ügyfélfogadás nincs.
dr. Kovács Attila
jegyző
Vízművek tájékoztató
Tájékoztató kéményseprésről
A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről
Ki sepri a kéményt?
A lakossági kéményseprést több megyében átvette a katasztrófavédelem. Ez nem azt jelenti, hogy tűzoltók ellenőrzik a kéményeket, a sormunkát változatlanul kéményseprőszakemberekvégzik. Az újdonság csak az, hogy ahol a megyei jogú városok nem vállalták a feladatot, ott a katasztrófavédelem szervezésében valósul meg a kéményseprés.
Mikor jön a kéményseprő?
A lakossági sormunka nincs összefüggésben a fűtési időszakkal. A kéményseprők ütemterv alapján érintik az egyes települések utcáit. Ez gázüzemű és zárt égésterű tüzelő- és fűtőeszközök esetén kétévente, minden egyéb fűtőberendezés esetében évente történik meg.
Mennyibe kerül a kéményseprés?
A lakossági sormunkaingyenes. Nem csak ott, ahol a katasztrófavédelem végzi, hanem mindenhol. A kéményseprő 15 nappal a sormunka előtt a postaládába dob egy értesítőt. Ha a a megadott időpontban nem találja otthon a kéménytulajdonost, újabb időpontról hagy értesítést. Ha a sormunkát a kéményseprő a második időpontban sem tudja elvégezni, akkor a kéménytulajdonosnak 30 napon belül egyeztetnie kell egy új, közös időpontot, amikor elvégezhető a sormunka. A harmadik, közösen egyeztetett időpontbanelvégzett munkáért már ki kell fizetni a kiszállási díjat (körülbelül 500 forint), de nem készpénzben, hanem csekken, vagy átutalással. Soha ne adjon készpénzt a katasztrófavédelem kéményseprőinek!
Mi tartozik bele az ingyenes sormunkába?
A sormunka magában foglalja a kémény és az összekötő elem ellenőrzését, tisztítását, a levegő-utánpótlás ellenőrzését és az ezt befolyásoló műszaki berendezések okozta hatások vizsgálatát, továbbá az égéstermék paramétereinek ellenőrzését, illetve ahol elő van írva, ott a szén-monoxid-érzékelő működőképességének ellenőrzését is. A sormunkába nem tartozómunkákért, valamint a két sormunka között megrendeltkéményellenőrzésértfizetnikell.
Hogyan lehet a szolgáltatást megrendelni?
Van lehetőség arra, hogy valaki kéményseprést rendeljen a kötelező és ingyenes sormunkán túl is. Az ügyfélszolgálatelérhetőa 1818-as telefonszámon, azon belül a 9-es, majd az 1-es menüpontot kell választani. Hétfőnként 8.00-20.00-óráig, a többi hétköznapon pedig 8.00-14.00-óráig érhető el. További információkat talál a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu weboldalon.
Kint járt a kéményseprő, de nem tisztította ki a kéményt
Előfordulhat, hogy a kémény állapota nem indokol tisztítást, olyan viszont nem történhet meg, hogy a kéményseprő semmilyen mérést nem végez a kémény ellenőrzése során. Ha valaki ilyet tapasztalna, kérjük, jelezze ezt ügyfélszolgálatunkon. Ugyancsak jelezzék, ha a kéményseprő készpénzt fogad el.
Műszaki hibabejelető rendszer
.
EAK ügyfélfogadás
ÉRTESÍTÉS
Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a tisztelt ügyfeleit, hogy a Fehérgyarmat Bocskai u. 4. számon található irodában az ügyfélfogadási idő az alábbiak szerint változott:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Településünkön 2014. július 1. napjától a közvilágítás aktív elemek karbantartásáról (hibás lámpatestek kijavításáról) a Fényhozam Közvilágítás Üzemeltető és Karbantartó Kft gondoskodik.
Amennyiben hibát szeretnének bejelenteni, úgy az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésükre:
A már megszokott módon Önkormányzatunknál:
Fehérgyarmat Város Önkormányzata
4900 Fehérgyarmat, Kiss Ernő utca 2. sz.
Guti László név, közterület felügyelő beosztás
E-mail: kozteruletfelugyelet@fehergyarmat.hu
Telefonszám: 06-44-510-236 (137-es mellék)
Amennyiben közvetlen a karbantartó Társaságnak szeretnék a hibát jelezni, úgy az alábbi lehetőségek bármelyikén megtehetik azokat:
E-mail: hibabejelentes@indamail.hu
Tel: +36/70-930-2402
Bejelentésüket postai úton is megtehetik, Postán az 1-es ablaknál ingyenesen az alábbi címre:
Fényhozam Kft. Postafiók 37.
Kérjük bejelentésükben, mely az egyedi hibacímekre vonatkozik, pontos utca, házszám vagy esetlegesen oszlopszám megjelölésével közöljék felénk.
bejelentéstől számított 24 óra, hétvégén bejelentéstől számított 48 óra, főútvonal átkelési szakasza bejelentéstől számított 4 munkanap, mellékútvonal átkelési szakasza, bejelentéstől számított 8 munkanap.
Amennyiben szakaszhiba van a Településen (teljes utcában vagy körzetben nem működik a közvilágítási lámpatest), úgy pontos utcák megjelölésével kérjük, e hibák bejelentését is.
Javítási határidő: a szakaszhiba javítási határideje, bejelentéstől számított 48 óra, kivéve, ha valamilyen külső előre nem látható tényező azt befolyásolja, és ezzel együtt késlelteti a hiba elhárításának ütemét.