Fehérgyarmat - Fehérgyarmat Város Honlapja

Keresés
Fehérgyarmat Város Honlapja
oldal logó
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Fehérgyarmat

Hírek > 2017. év

k t u á l i s 

Nemzeti ünnepeink között kiemelkedő helyet foglal el március 15., hiszen minden magyar ember ideológiai nézettől függetlenül magáénak vallja, sajátjának érzi. A magyar nép mindig tiszta szívvel, fenntartások nélkül ünnepli eme magasztos eseményt.
Büszkén emlékezik vissza a 169 éve lezajlott forradalom és szabadságharc példaértékű üzeneteire.
A forradalmi eszmék szerzői a Márciusi Ifjak, olyan követeléseket, elveket fogalmaztak meg, amelyek alapjai lettek a későbbi polgári Magyarországnak. A forradalmi eszméket olyan erő tüzelte, olyan erős nemzeti érzés, olyan hatalmas szabadság utáni vágy, mely nem tántorította el a forradalmárokat, a már első látásra is túlerőben lévő császári ellenséggel szemben.
A 48-as forradalmárok tudták mit kockáztatnak, tudták mivel fizethetnek, a legdrágábbal, az Életükkel. Ennek ellenére sem hátráltak meg a Haza és a Magyarság jövője érdekében.
A márciusi ifjak példát mutattak nekünk. Példát a hit és az akarat erejével. Az ő cselekedeteik örökre meghatározzák a magyar történelmet.
Szerte Magyarországon és a Világban a kisgyermektől kezdve az idős  aggastyánig március 15-én kokárdát tűz a Magyar a mellére, még ha  külhonban a szomszédja nem is érti, miért teszi ezt.
Ő tudja, tiszteletből!
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori  történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitásunk egyik  alapköve.
Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója,  önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Erre az ünnepre  büszke minden magyar, határon innen és azon túl. Méltán is lehetünk  büszkék, hiszen 1848. március 15-én példaértékűen cselekedtek a márciusi  ifjak, mikor szabadságukért szembeszálltak az elnyomó hatalommal.
Mit is jelképez mindez számunkra? Azon az esős délelőttön megszületett  valami, egy olyan erő mely megrengette az akkori Pest utcáit. Az erő  melyet úgy hívnak: ÖSSZEFOGÁS!

Elérhetőségeink
Fehérgyarmati Polgármesteri Hivatal
4900, Kiss Ernő u.2.
Tel: 44/510-236
Fax: 44/510-232
Ügyfélfogadás:
hétfő, kedd, szerda 8 - 16 óráig
E-mail: fehergyarmat@fehergyarmat.hu
Polgármester: Dr. Péter Csaba
Email: drpetercsaba@fehergyarmat.hu
Jegyző: Dr. Kovács Attila
Email:
Képgalériák
Egyéb információk
Linkajánló
 
Kezdőlap | Hírek | Önkormányzat | Hivatal | Városunk | Intézmények | Egyházak | Rendezvények | Turizmus | Gyarmati linkek | Archivum | Honlaptérkép | Facebook | Általános honlaptérkép
Design, weblap: Gecsey István
Cikkek: Varga Krisztina, Kanyó András         Fényképek: Kanyó András, Márta Szabolcs, Bodnár István     Videók: Bíró Tibor
Készítette: Gecsey István 2016.
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz